3. Fejezet - Rossz játék: Part 1.

Sziasztok! Csak annyit szeretnék, hogy nem nagyon látom, mennyire tetszik vagy nem tetszik nektek, amit írok, és hogy hányan olvastok, ezért kitaláltam, hogy a következő részt akkor hozom, ha legalább 5 elolvastam, és 5 klikk lesz a tetszik vagy a nem tetszik gombon összevéve. A komikat is várom, tehát legalább 1-et kérek ahhoz, hogy felrakjam a kövi részt! ;) Na szóval köszi mégegyszer! <33

Nagy ricsajra ébredtünk Szandyval, és nem csodálkoztunk, mikor megláttuk, ki gyakorolja önfeledten a röhögést. Niall volt a leghangosabb, bár ő mindig nevet… Majd Harry, Louis és Zayn. Liam volt a tárgya ennek az egésznek. A fiúk fogkrémet kentek a tenyerére. Szegény Li még fel sem kelt, de a többiek szeme előtt már lejátszódott az egész történet.

-Li, Li! – ébresztgette a fiút Nialler.

Liam már nyöszörgött, a kezével beletúrt a hajába. A többiek még jobban görcsöltek.

-Jaj…szegény! Ti bunkók! – odaszaladtam Liamhez, és a saját kezével még jobban beletúrtam a hajába. – Így kell ezt csinálni! – én is nevettem velük, majd mind a hatan összepacsiztunk.

-Én nem vágom…

-Nézz tükörbe, ember! – szóltam rá.

Liam felállt, és bement a fürdőszobába.

-Neee! – hallottuk üvöltését. – A gyönyörű hajam…
***

Mindenki lepukkant, ott kuksoltunk a nappaliban. Niall a fotelben vágta a lábkörmét, Liam Danielle fényképét nézegette, mi pedig a tévén bambultattuk a szemünket.

-Mikor megyünk? – fordult Zayn Szandy felé.

A barátnőm ránézett a telefonjára.

-Most! – válaszolta.

Zayn mosolygott.

-Na, szedelőzködjetek! – utasított minket Malik, és felállt.

Mindannyian rá és Lexire vetettük kíváncsi szemeinket.

-Hova megyünk? – kérdeztük egyszerre.

-Elviszünk titeket a vidámparkba.

A fiúk elkezdtek sikítozni, mint az őrült, főleg Niall.

-Hogyan? – vetettem fel a kérdést.

Kíváncsi voltam, hogy ők ketten hogy szervezték ezt meg a hátunk mögött.

-Mr. Oldman odaadta a kocsi kulcsát, hogy odamenjünk, ahova szeretnénk.

Elindultunk felfelé libasorban. Amikor kiértünk úgy osontunk, mint egy kémkedős filmben. Az udvarra sikerült sérülésmentesen kijutnunk. Itt már futottunk és mikor a parkolóhoz értünk büszkén gondoltam magamban: feladat teljesítve.

-Ki fog vezetni? – Kérdezte LB-m.

Erre is akadt pár jelentkező: Harry és Liam.

-Nem, nem! Én fogok. Én vagyok az egyik védelmezőtök én tudom az utat. Ha megállítanak egyből kérik a jogsit és ti lebuktok, szóval…

Niall mellém állt.

-Igaza van. Elena, it’s time for you!

-Oké… - A két fiú lelomozódott.

-Akkor beszállás!

Mögöttem Szandy volt, mellette Zayn, Niall, Harry és Liam. Az anyósülésben Lou ült. Rendben. Az megvolt, hogy hova megyünk, de…

- Ki fizeti ezt az egészet? – hátra néztem Szandyra.

Elővette a táskájából a pénztárcáját. Kinyitotta, és felmutatott két húszezrest.

-Az igazgató.

-Ennyi? Mi nem fogyasztunk ennyi mindent… - kimondtam, a szőkeség pedig elvette Szandytól a pénzt. Úgy simogatta, mint egy kisbabát.

-Hohó! Jó nagy szükségünk lesz rá! – kis híján leordította a fejemet.

Zayn és Harry rácsapott a fejére.

-Nincsen Nando’s, James. – Világosította fel Lexi.

-Na, ne ijesztgess! – Rémült meg.

-Csak McDonald’s – helyesbítettem.

-Az is megteszi.

Ezután beindítottam a kocsit és elindultunk. Hallgattuk közben a Rádió1-t. Horan fél óránként kérdezgette, hogy: „ott vagyunk már?”. Nagyon idegesítő volt. Komolyan mondom, már gondolkodtam rajta, hogy leütöm, de mégsem. A többiek viszont majdnem egész úton aludtak. Jaj olyan édik voltak… Másfél óra elteltével leparkoltam, leállítottam a motort. Hátranéztem megböktem kis szőke barátomat.

-Most már itt vagyunk.

-Jupiiiiiiii! – Lelkendezésére mindenki felkelt. – Kiszálláás! – Utasított mindenkit.

Tették is amit mondott. Bezártam a kocsit. Niall olyan volt mint egy kisgyerek. Odaszaladt a pénztárhoz és alig várta hogy mi is odaérjünk. Szinte már ugrált izgalmában. Szandi odaadta a pénzt megvettem a jegyeket. A kis hülye egyre izgatottabb lett.

-Mire ülünk fel először? – Kérdezte.

Mind egyhangúan válaszoltunk rá.
-       Óriáskerék!

-Ne már! Most nincs kedvem hozzá.

-Szép a kilátás. – biztattam.

-Felőlem menjetek, én lent maradok. Itt várlak titeket.

-Akkor menjünk, gyertek! – megvontam a vállam.

A többiek elindultak utánam. Pont akkor szálltak ki az emberek, amikor odaértünk.

-Ülj Ellie mellé! – Utasította Lexi Lout.

-Ellie? – Kérdeztem.

-Elenát akartam mondani. – magyarázkodott.

-Miért? Tök jó. Legyen ez az én becenevem.

Beültem Loui mellé, előttünk Szandy és Zayn, mögöttünk Hazza és Li ült. Az óriáskerék elindult. Lassan ment ezért integettünk Niall-nek. Aztán egyre feljebb és feljebb kerültünk.

-Szóval ez a mi fővárosunk. – mutattam Mr. Tomlinsonnak. Furcsán nézett. – Jó... nem olyan nagy és szép, mint London…

-Az a lényeg, hogy itt vagyunk veletek. – vágott a szavamba.

Mosolyogtunk. Örültem, hogy végre egy kicsit elfelejtette Eleanort. Felértünk a legmagasabb pontra. Innen remek volt a kilátás. Épp a hirdetőtáblákat nézegettem, amikor egy hatalmas robajjal megállt a kerék. Megijedtem, belekapaszkodtam Louba, ő hátulról átkarolt engem.

-Ne tessék pánikolni, egy kis technikai probléma akadt, de semmi komoly. Azonnal próbálunk rajta javítani, és pár perc múlva megy tovább az óriáskerék. – szólt a hangosbemondó.

-Hú, már megijedtem…- vallottam be.

Louis nyomott egy puszit az arcomra.

-Ne félj! Én itt vagyok, megvédelek mindentől.

Úristen… Olvadok, és azt hiszem, elpirultam. Olyan romantikus volt itt… Hálás lehetek ennek a technikai gondnak. Azért remélem, nem látszik rajtam, hogy olyan vörös vagyok, mint a rák.

                               

Díj

Sziasztok! Most nem egy újabb részt hoztam, hanem csak valamit meg szeretnék osztani veletek. (Ígérem, a következő rész nemsokára fent lesz! ;) Egy nagyon kedves olvasómtól kaptam egy díjat, életem első díját egy blogért. Nagyon-nagyon szépen köszönöm Dorinának! Hálás vagyok érte! Megérdemli, hogy az ő blogját sokkal-sokkal többen olvassák! (www.my-crazylife-with-1d.blogspot.hu) OLVASSÁTOK! ;) <3 *.*

1. Tedd ki a képet:

2. Köszönd meg attól, akitől kaptad: Nagyon-nagyon szépen köszönöm, Dorina! <3 *.* (olvassátok!!) :D www.my-crazylife-with-1d.blogspot.hu

3. Írj 10 dolgot magadról:
 1. Most kezdem majd a gimit Bonyhádon. Már nagyon várom *.* Szerencsére az LB-m is oda megy, tehát még együtt leszünk (igaz, hogy ő egy másik osztályban lesz, de nembaj, akkor is egy gimi)
 2. Szeretek a neten lógni (twitterezni, facebookozni, blogolni, és infókat gyűjteni stb...:D )
 3. Kedvenc 1D tagom Zayn, de igazából mindegyiküket nagyon imádom valamiért. Mindegyikükbe van valami, ami megfogott, és ami eggyé teszi a bandát. Pl.: Niall nekem a kis "hülyegyerek", őt "Öcsi"-nek szoktam szólítani. Harry egy perverz "vadkan" xDD :D, őt Hazzának szoktam hívni. Liam egy komoly úriember, őt Li-nak szólítom. Louis egy imádnivaló srác, Loui. :D Zayn viszont azért a "kedvencem", mert már elsőre ő fogott meg a legjobban, és ugyanúgy, mint a többieket, imááádoom!!*.* <3333
 4. Imádok írni, olvasni. Később újságíró-riporter szeretnék lenni. Szeretnék egy elismert írónővé válni *.*
 5. Nagyon szeretem az idegennyelveket. A suliban németet tanultam, angolt pedig önszorgalomból, de angolul is tudok már sok mindent. Beszélni is tudok ;))
 6. 7.-ig szinte egész végig én voltam az a "csendes", és "visszahúzódó" kiscsaj, de 8.-ra már egészen kinyíltam. Mindenhol dumálok, dumálok és dumálok. Be nem áll a szám, mert mindig eszembe jut valami, amit fontosnak vélek elmondani.
 7. Hiszek az ufókban, a szellemekben, Istenben és az istenekben is. Hiszek a mágiában is. Egyszerűen nem tudom miért, de szerintem léteznek :D.  De igazából nem félek tőlük. Imádom az ilyen mágikus dolgokat. Hiszek a "Titok"-ban. :D Nekem is lesz majd saját kívánságtáblám.
 8. Arthur király, Merlin mániás vagyok. Mindent elolvasok róluk, a Kerekasztal lovagjairól, és a Szent Grál-ról. Van egy saját Arthur mondakör enciklopédiám is, amit a netről rendeltem, és egyáltalán nem bántam meg. Imádom Arthur királyt, Merlint, Sir. Lancelotot, és mindenkit, aki hozzájuk tartozik.
 9. Gyűjtöm az autogrammokat, és a közös képeket a hírességekkel. Már lefotózkodtam Fluor Tomival, Janicsák Vecával, Kiss Ramónával és Aradi Balázzsal is.
 10. Nemrég kaptam meg az Up All Night -The Live Tour DVD-t, és minden nap legalább kétszer megnézem. Nem tudom abbahagyni, olyan cool *.* <33 Ráadásul úgy érzem közben magamat, mintha tényleg egy koncerten lennék. ;)

4. Küldd tovább a díjat. Tudom én is, hogy nem szabad visszaküldeni, de én akkor is szeretném, mert nagyon nagyon hálás vagyok, és szerintem az ő blogja is egy tuti kis blog, és nagyon fantáziadús a sztori is, és 1D, szóval Dorina, te is megkapod tőlem a díjat ;) <33 *.*
1.: Mint mondtam, Dorina is megkapja a díjat. Tuti kis blog, nagyon fantáziadús a sztori, és 1D <3 Kommenteljétek és Olvassátok!!
2.: Egyszerűen nem tudjátok abbahagyni az olvasást, annyira cool a sztori, és 1D <3 *.*
3.: Kibírhatatlan, ha végigolvasom, és még nincsen újabb fejezet, mert fantáziadús, 1D, izgalmas, és rettentően fenomenális ez a fanfic!

Ennyit szerettem volna. Olvassátok, Kommenteljétek ezeket a blogokat, mert az írójuk nagyon megérdemli, és szerintem ők is nagyon-nagyon hálásak lesznek érte. <33 *.* :D
Végszóra mégegyszer szeretném megköszönni a díjat, nagyon hálás vagyok érte!!

2. Fejezet - A remek terv: Part 2.

Mindenki a telefonját birizgálta. Niall amint meglátott minket, szúrós szemmel nézett Zaynre.

-Te kerámiaedény! Azt hittem, szétkínzod… - Zeny rám kacsintott, amikor Niall kimondta, amit szeretett volna.

-Megmentettem, nem akartam, hogy kipurcanjon.

-Ezek szerint most te vagy a megmentő lovag…

-A csók megvolt? – Harry felfigyelt a témára.

-Hülyék! – forgattam a szemem, és elfoglaltam helyem a kanapén.

Zay szintén. A többiek észre sem vettek minket.

-Min ügyködtök?

-Infókat gyűjtünk az amerikai One Direction-ről.

-Mert? – kérdeztem csodálkozva.

-4 évvel ezelőtt bepereltek minket névlopás miatt. Elena felvetette, hogy talán ők béreltek fel valakit.

-Aha… Biztosak vagytok benne, hogy ők…?

-Igen.- vágta rá Elena.

-Eddig mit találtatok?

-Semmi fontosat… - Niall ráharapott a szájára.

Nekem eszembe jutott valami.

-És mi lenne, ha bekövetném őket twitteren, majd kifaggatnánk őket? – mindenki csillogó szemmel nézett rám.

A fiúk ismét elővették sunyi tekintetüket.

-Akkor besétálnak a saját csapdájukba? Ez tetszik, Lexi. – Zayn megszólítása szokatlan volt.

-Lexi? – mindenki röhögött Malik kivételével.

-Most mi van? – ártatlanul nézett. Niallt újra elkapta a röhögő görcs. – Alexandrának hívnak, nem?

-De igen, annak hívják. – válaszolta helyettem az LB-m, miközben ő is fogta a hasát a nevetéstől.

-Na, akkor én így foglak szólítani. Ez az új beceneved. – erősködött Zayn.

A röhögést én már abbahagytam, a többiek még nem.

-Oké. A tied meg Zeny.

Ekkor jöttem rá, hogy ezt nem kellett volna mondanom, mert most már mindenki visított. Csapkodták a támlákat. Jól van, Zayn. Jól megríkattuk a kis csapatunkat.

Elenaszög:

Húú… Szandynak és DJ. Maliknak sikerült ránk olyan röhögő görcsöt hozniuk, hogy… Nagyon elmebetegek. „Lexi és Zeny” … ennél jobb nevet nem is találhattak volna egymásnak. Olyanok, mint egy szerelmes pár. Azok becézgetik így egymást.

-Tényleg bolondok vagytok. De ez egy jó ötlet. Mindenkinek adjunk egy becenevet! Harry Harris, Liam Lamy, Niall Ni, és Louis… Lou. – Louisnak nem jutott semmi kreatív. Ő meglepődött.

-Lou? Ennyi telik tőled? - nevetett.

-Igen, ennyi telik tőlem. Szerintem ez egy cuki név, úgyhogy nem illik csúfolni.

-Tényleg cukinak tartod a nevem? – Louis boci szemekkel nézett.

Hazza felállt, hátulról átölelte Lout, és adott egy puszit az arcára.

-Hát persze, hogy az, BooBear.

-Ti mióta jártok? – kérdeztem a szemöldökömet húzogatva.

-Mi nem járunk. Ő az én férjem. – jelentette ki Harry sértődötten.

Megint mindenki röhögni kezdett. Egyszer csak ajtónyitást hallottunk.

-Na, ilyen hamar összebarátkoztatok?

-Csókolom, Mr. Oldman! – üdvözöltük, ahogy belépett az ajtón.

-Megérkeztek a cuccai, Buckett kisasszony. – Szandyval egymásra néztünk.

-Én is megyek a koleszbe, el kell hoznom a holmijaimat.

Elindultunk felfelé. Az igazgató lent maradt a srácoknál. Ahogy mentünk ki a sötét pincéből, Szandy megszólalt.

-Lora, engem nem tudsz becsapni. Mi történt kettőtökkel?

-Na… semmi! – ordítottam le szegény fejét.

-Ismétlem: Engem nem tudsz becsapni.

Kacsaszájat vágtam. Valóban igaza van. Ő az egyetlen, akinek képtelen vagyok hazudni.

-Na, jó!- egy elégedett mosoly került az arcára. – Szóval… elmesélte az Eleanor-sztorit, aztán… elindultam a fiúk után, de ő megállt. Amikor visszamentem, megállított, becsapta az ajtót, és… megcsókolt. – barátnőm ájuldozva csodált.

-Úristen! Aj… ez olyan romantikus! Olyan szerencsés vagy!

-Dehogyis! Csak azért történt, mert szakított vele a csaj.

LB-m úgy nézett rám, mint egy szellemi fogyatékosra. Megkopogtatta a fejem.

-Neked biztos valami bajod van. Örülnék, ha Zayn is ezt tenné velem… Elena! Ez még csak az első nap, és már most kezd kialakulni valami köztetek.

-Ebben igazad van. – elpirultam.

Ő ezt hamar észrevette. Láttam, hogy a szemüvege mögött megcsillant a szeme ettől a vidámságtól. Csokoládébarna szeme olyan volt, mint egy gyémánt.

-Látod? Most is csupán beszélünk róla, de te már olvadozol.

-Hát igen… Sikerült nagyon jól belezúgnom.

-Nagyon cuki páros vagytok!

-Ti is! – vágtam rá.

Ő is elpirult. Most már tényleg sugárzott belőle az öröm. Barna bőre felforrósodott, középbarna haját csavargatta. Most már senki sem tudja meggátolni, hogy álmaink valóra váljanak.

2. Fejezet - A remek terv: Part 1.

Szandyszög:

Elegem volt már a ruhavadászatból, én is már a barátnőm után akartam menni. A padlás egyszerűen megőrjített. Tele volt kisebb-nagyobb kartondobozokkal, amikbe rengeteg holmi volt bepakolva. Így, ennyi doboz között kereshettem a megfelelő göncöt Zaynnek, Niallnek és Harrynek. Sok időbe telt, de találtam. Fogtam őket, és elindultam én is lefelé. Nagy pechemre megállított valaki.

-Szandy, Szandy! Hogyhogy nem voltál órán? – kérdezte az egyik osztálytársam.

-Ööö… Mr. Oldmannek kellett valamit segítenem. Megkért, hogy keressek a padláson pár ruhát a drámaszakkörösöknek.

-Holnap jössz már, ugye?

-Hát… nem tudom. Talán. – karba tettem a kezem, megnéztem a telefonomon az időt.

Ezzel azt akartam jelezni, hogy mennék. Megértette.

-Akkor megyek, szia! – megvártam, míg sarkon fordul.

Gyorsan szaladtam az ajtóhoz. Benyitottam, és mentem lefelé a lépcsőn.

-Hali! – hozta rám a frászt Niall. Leejtettem a ruhákat.

-Hát… köszi! – szőke barátocskám remekül mulatott rajtam, közben felvette a göncöket a földről, és elém állt.

-Ne menj be!

Felvontam a szemöldökömet.

-Ugyan miért?

-A barátnőd bent kettesben van Louval.

-Komolyan?

-Aha, de majd elmeséljük neked is, mi történt.

-Várj csak! – visszaemlékeztem valamire. – Nem azt mondtad, hogy csak Elena és Louis…?

-De!

-Az remek… A többiek hol lófrálnak?

Nialler elmosolyodott.

-Ezt meg kell nézned. – jelentette ki.

Ajtónyitást hallottam, majd egy folyosó tárult a szemem elé. A szőkeség minden ajtón benyitott. Az első egy fürdőszobát rejtett, a második vc-t, a harmadik egy kiskonyhát. Volt minden, ami kellhet.

-Kajaaa! – lelkendezett, majd tovább mentünk.

A negyedikben egy nappali volt. Végre megtaláltuk a fiúkat. Egy kanapén ültek.

-Szióka! – köszöntöttek egyszerre, amint megláttak.

-Ugye, milyen csinos kis lakásunk van? – kérte ki a véleményemet Zayn.

-Aha, nagyon szuper. Hogy találtatok rá?

Nagy vigyor került az arcukra.

-Az úgy volt, hogy letapiztuk a falakat, és így rátaláltunk. – adott választ Hazza.

-Aha.

Kicsit furcsa sztori, de Harryről elhiszem, hogy ő bárkit és bármit letapizna. A fiúk röhögtek, szabályosan röhögtek rajtam. Niall akkora görcsöt kapott, hogy le kellett ülnie az egyik fotelra.

-Na, most mi van? Mi bajotok? – háborodtam fel.

-Nem kellett megkeresnünk. Az igazgatótok elmondta nekünk, hogy van, és azt is, hogy hol találjuk. – vallotta be az igazságot Liam.

-Istenem! Ez volt ilyen nagy titok?

Fogtam magam, lehuppantam Zayn mellé a kanapéra. Harry állt, a falat bámulta. Furcsán néztem rá. Mr. Malik elmagyarázta nekem a dolgokat.

-Azóta ilyen, amióta egyedül hagytuk Elenát és Louit. – azonnal leesett a tantusz.

-Áh… Styles! Tetszik az LB-m? – feltételezésemre rögtön felkapta a fejét.

-Dehogyis! Egyszerűen csak szerintem egyáltalán nem illenek össze.

-Mi a fene?! Ki nem illik össze kivel? Egyáltalán nem vágom… Louisnak ott van Eleanor, nem?

Nem válaszoltak. Mérgesen ránéztem Zayre, az igazságot követeltem a tekintetemmel.

-Calder kisasszony kidobta… Az LB-ddel akarjuk összehozni.

-Miii?! Szegény Lou… Hogy viselte?

-Bőgött, mint az állat. – válaszolt Niall.

-Szóval, benne vagy? – vont kérdőre Malik.

-Persze!

Csend következett. Mindenki a saját gondolataiban mélyült el. Én körbenéztem a szobában. Volt egy televízió, íróasztal, ruhásszekrény. Pont heten lustálkodhatnak ebben a teremben. Öt hely van a kanapén, két fotel van. Elég volt a terep felméréséből, én is elmélkedtem egy kicsit. Kissé másnak képzeltem el a találkozást. Azt hittem, meg sem merek majd szólalni, ennek ellenére tök közvetlenek vagyunk mind egymással. Olyan, mintha már évek óta haverok lennénk. Mindig is ez volt a vágyam. Csakis hit és bizalom kellett ahhoz, hogy valóra váljon., Másként talán nem ülhetnék most itt ezen a kanapén azokkal az emberekkel, akiket minden nap hallgattam, akikről egyfolytában videókat néztem a youtube-on. Úgy, ahogy a mesékben, nem lett volna elég a tündérpor ahhoz, hogy ide teleportáljanak Londonból. Én megpróbáltam hinni benne, és most itt vagyok velük. Mindenkinek hinnie kéne az álmaiban, azokat nem pedig feladni.

-Sziasztok! – köszönt Elena és Louis. Hátrakaptuk mind a fejünket.

-Hello!

Leültek ők is a kanapéra. Lou nem nézett ki szomorúnak. Nagyon jól rejtette.

-Nagyon klassz bunkink van. – ismerte el a barátnőm.

A srácok rá és az ötödik fiúra vetették sunyi tekintetüket.

-Na, ne szórakozzatok! – Niall rácsapott a fotel támlájára, és súgott valamit. – Tuti, hogy titkolnak valamit.

Bólintottam.

-Mi történt ott? – szegezte nekik a kérdést Zayn.

Loui és Elena egymásra néztek. Tomlinson rácsapott a homlokára.

-Miért? Mi lett volna? Elmeséltem, hogy mit tett Eleanor. – Liam Lou válaszához savanyú képet vágott.

-Persze…

Harry, aki eddig a falat állva bámulta, megelégelte ezt a témát. Odajött hozzánk, odalépett Zayn és Elena közé.

-Csusszanjatok arrébb!

Hazza bekapcsolta a televíziót, jelezve, hogy „kuss, nem vagyok erre kíváncsi.”. Épp a híradó ment az RTL Klubon, azt skubizta mindenki. Egy rozzant gépkocsi elgázolt egy kerékpárost. Rendben, volt már ilyen. Majd pontpontpont-nak megszületett első gyermeke. Jó, hadd szülessen! Ilyesfajta híreket vetítettek nekünk, és még olyanokat, amiket általában szoktak. Beszél, beszél a hírmondó. Oda jutunk el, hogy egy ismerős zenét indítanak be. A „What makes you beautiful”-t.

„-Tinilányok ezrei rajonganak értük. Meghódították már az egész Földet. Mindenkit megfertőztek a One Direction-mániával. A brit fiúbanda tagjai a minap azonban eltűntek. Sok pletyka terjeng az interneten már most, a rajongók pedig teljesen kétségbe vannak esve. Az esetről a menedzserüket, Paul Higginst kérdeztük meg:

-Senki nem tud semmit. Annyit sem, hogy emberrablás vagy gyilkosság áldozatai lettek-e. – nyilatkozta.

-A rendőrök mindent elkövetnek az ügy érdekében. A fiúk tweetje a twitteren tegnap este így szólt: „Nagyon sajnáljuk! Szeretünk titeket!” Velük búcsúzunk most. További jó tévénézést kívánunk!”

-Király vagy, Paul! – üvöltöttek mind az öten. Paul volt az, aki…

-Paul volt az, aki ideküldött titeket, nem? – előzött meg El.

-Aha, és királyul tud füllenteni. – válaszolta Niall.

-Klassz. Tényleg… nincs több twitter! – mondtam, mire lelombozódtak.

-WTF?! Az az életem. – Niall ugrált dühében a fotelben.

-Jól van már, kocka… Csak neked lesz rossz, mert te egész nap azon lógnál, és zabálnál a Nando’s -ban, ha tehetnéd…

Mérges lett még jobban. Ide-oda forgatta a szemét.

-Csikis? – kérdezte Elenától, aki rábólintott.

Rosszat sejtettem. Próbáltam elmenekülni, de lehetetlen volt. Mind a hatan rám telepedtek. Folytak a könnyeim, röhögtem, sikítoztam. Nem hagyták abba ezek ellenére sem. Zayn volt a legközelebb hozzám, így kérlelőn ránéztem. Rákacsintott Niallre. Mind elengedtek, Zay felkapott, és átcipelt a matracos szobába.

-Eressz el! – kapálóztam.

Nem azt akartam, hogy ő kínozzon egyedül, hanem azt, hogy állítsa le őket.

-Nyugi, én csak megszabadítottalak ezektől a vadállatoktól.

Letett.

-Kösziii! Majdnem meghaltam…

-Azért mentettelek meg… - hülyén nézett. – Ezért majd lehet nekem is egy kérésem.

-Rendben!

-Már lenne is egy… - pókerarca kissé megijesztett, majd elmosolyodott. – Vigyetek el holnap egy vidámparkba!

Majdnem röhögő görcsöt kaptam. Vidámpark: ez vicces.

-Miii? Azt meg hogyan?

-Az igazgató nektek adja a kocsiját, hogy bárhova magatokkal vihessetek.

-Biztos?

-Igen.

-Teljesen biztos? – nem fért a fejembe, ezért ismét tudakoltam.

-Igen, ő maga mondta. – jelentette ki határozottan.

Rengeteg sok mosolyt váltottunk. Olyan édes volt… Egyszerűen hihetetlen, hogy itt van előttem. Nagyon szeretem, mindig is ő volt a kedvenc bandatagom.

1. Fejezet - Titok: Part 2.

A padláson kerestünk valami ruhát a srácoknak. Szerencsére én már találtam Louisnak és Liamnek. Lounak egy ütött-kopott fekete csíkos pólót, egy bő, szürke nadrágot, és mivel Szandy lekötötte, hogy mindegyiküknek kell valamiféle fejfedő, kerestem, és találtam egy fekete kalapot. Liamnek egy kockás, kék inget, egy fehér gatyát, és egy kékesszürke hálós Adidas baseballsapit szereztem. Már indultam is lefelé. Óvatosan, figyelmesen osontam a pince felé. Nem akartam, hogy észrevegyenek. Hála Istennek, ez nem következett be. Nyugodtan leszaladhattam. Ide más úgysem jönne… Én is alig találtam le, mert korom sötét volt. Amint beléptem, Niall megijedt, hogy valaki más az, elsikította magát.

-Nyugi, csak én va… - a látványtól majdnem elállt a lélegzetem is.

Mind álltak. Louis Harryben és Liamben kapaszkodott meg, bőgött. Gyászos volt a hangulat. Eltátottam a számat. Ledobtam a matracukra a ruhákat. Odaszaladtam, és befurakodtam a fiúk közé. Lou most már az én vállamra hajtotta a fejét. Jó nagy krokodilkönnyeket ejtett, melyeket éreztem is.

-Mi történt? – kérdeztem búsan. A srácokra vetettem a szemem, ami egyik fiúról a másikra vándorolt.

-Ő elmondja neked. – válaszolta Liam. Kiléptek a pince ajtaján.

-Hova mentek?!

Úgy tettek, mintha meg sem hallották volna. Mentek tovább. Egyedül a szőke mutogatott valami értelmetlent mielőtt becsukta az ajtót. Féltettem őket… nehogy már az első nap lebukjanak, de „fiaim” mentek a saját fejük után. Egy szinten egyébként örültem a távozásuknak: Louval kettesben maradhattam. Leültettem az egyik matracra, én leültem mellé. Hadd sírjon, hadd sírja ki magát a vállamon. Könnyebb lesz neki, ha kiereszti a gőzt.

-Mi a baj?

Felhajtotta a fejét, a szemembe nézett.

-Hogy volt képes erre?! Évek óta együtt voltunk… - bár Louis evvel nem mondott semmit, én mégis sejtettem, kiről van szó.

-Mit tett Eleanor? – kérdeztem rá.

Jól gondoltam, hogy Calder kisasszonyról van szó, ugyanis ahogy kiejtettem a barátnője nevét, az ismét fájdalmat okozott neki. Úgy bőgött, mint egy kisgyermek, mikor elveszti a szüleit. Louis így is cuki volt. Átöleltem, megsimogattam a hátát. Lehet, hogy még az ölelés is korai, de ha úgy vesszük, már régóta ismerem. Mindent tudok róla.

-Felhívott, és elmondta, hogy már rég másba szerelmes. Csak most merte elmondani, mert hónapokig itt leszek, távol tőle… Szakított velem, szingli vagyok, érted?! Az fáj az egészben a legjobban, hogy túl őszinte volt hozzám. Elmondta, hogy nem volt hű. Megcsalt, érted?! – bújába már a harag is beférkőzött. Elengedtem.

-Nagyon sajnálom. – mondtam szívből.

Komolyan nem értem ezt a lányt… Pár órával ezelőtt még épp róla gondoltam, hogy milyen szerencsés. Erre ellöki magától ezt a nagyszerű fiút. Megváltozott a véleményem. Megvetem Eleanor Caldert. Nem szabadna, mert ő is ugyanolyan ember, mint én. Ő is önálló jogokkal rendelkezik. Ő dönt a sorsáról. Ezt is ő döntötte el. Lehet, hogy rossz döntés volt, de bárki hibázhat. Viszont nekem is jogomban áll eldönteni, hogy mit gondolok egy emberről. Lehet, hogy a végzet rendelte így. Lehet, hogy nem illettek egymáshoz Louisszal… Nem tudom. Nem tudhatom, hogy a csillagokban milyen jövőt írtak nekünk, hisz nem vagyok jós. Egyetlen dolgot tudok. Teljesen biztos, hogy mi heten egymásnak vagyunk rendelve. Ebben az egyben nem vagyok bizonytalan.

-Nem kell sajnálnod, megértem őt… - a fiú letörölte könnyeit.

Arca komolyra váltott át, de én még mindig éreztem fájdalmát. Egy kicsit átgondoltam, amit mondott. Hogyhogy megérti? Egyáltalán ebben mit lehet megérteni? Kitudja, meddig hazudta a csaj, hogy még mindig szereti… Mit lehet ezen megérteni?

-Mi?!

-Nem sokat voltam vele, az utóbbi években szinte csak a karrierünkre koncentráltam. – felállt, majd nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen engem is.

-Louis, ne hibáztasd magad! Te erről nem tehetsz. Ez még nem elég ok a hűtlenségére. – vigasztaltam. – Amúgy meg rengeteg lányt találhatsz magadnak, akik úgy szeretnek, ahogy megérdemled. Klassz srác vagy, Lou! – küldtem neki egy biztató mosolyt, amit én is visszakaptam. Ennek nagyon örültem.

-Menjünk!

Kinyitottam az ajtót, és kiléptem. Ő nem jött utánam, ezért visszamentem. Ott állt, engem bámult. De szó szerint végignézett. Becsapta az ajtót, engem neki lökött a falnak. Két kezével odaszorított, majd közelebb lépett. Mélyen nézett a szemeimbe, így még jobban megcsodálhattam az ő csodálatos kék látóérzékszervét. Mosolya és tekintete szinte lebénított. Megsimította az arcomat, majd egy másodpercre utána az ajkát rátapasztotta az enyémre. Meglepett ez a mozdulata, de nagyon kellemes volt. Remekül csókolt. Simogattam a haját, ő a derekamat, és még mindig csókcsatáztunk. Durvult a helyzet. Amikor egy másik stílusban próbáltuk volna ki a „játékot”, elkezdtem harapdálni a száját. Mégis inkább eltoltam magamtól. Sokáig csak egymás szemeibe néztünk.

-Elnézést kérek! – apró mosolyt csalt az arcomra. Ismét átöleltem.

-Nem kell bocsánatot kérned. Tekintsük az esetet egy véletlen balesetnek! – végre eltűnt a szeméből a bú és a harag. Így már mertem egy kicsit viccelődni. – Elhoztátok Kevint?

-Persze. Nélküle nem tudnék élni. Úgy, ahogy Harry nélkül sem. – elröhögte magát. – Kevin and Harry is mine!

-Na, mesélj csak! Mi van Harryvel?

1.Fejezet- Titok: Part 1

Ez a nap is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. Felkeltünk, reggeliztünk, megmosakodtunk, majd rohantunk a suliba a szobatársaimmal. Ma különösen siettem, mert el szerettem volna mesélni a legjobb barátnőmnek,hogy mit álmodtam. Az osztálytársaim szerencsére nem tartottak fel. Tudták, hogy számomra Elena a legfontosabb. Már ovis korunk óta ismerjük egymást, LB-k vagyunk, és úgy hozta a sors, hogy ugyanabba a gimnáziumba kerültünk. Ő most végzős, nekem ezen kívül még egy teljes évet a wondergrundi falak között kell töltenem. Nekem volt nulladik évfolyamom is. Így, hogy nem vagyunk se évfolyamtársak, se osztálytársak, még jobban kötődünk egymáshoz. Minden reggel egy megbeszélt helyen találkozunk, minden szünetben a saját pletykapadunkon dumáljuk meg az élet dolgait. Ő olyan nekem, mint egy testvér. Soha nem akarom elveszíteni, hisz ő az egyetlen,akivel minden titkomat megosztom, minden One Direction álmomat. Két perc alatt leértünk a suliba. Innentől kezdve megváltozott a napiterv. Izzott a levegő, feszült volt a hangulat, és minden olyan szokatlan volt. Az ajtón is alig fértünk be, mert óriási volt a tömeg. Főleg lányok tolongtak, és mindenki beszélt. Jó nagy hangzavar volt. Most már kíváncsi voltam én is arra, hogy mi történhetett. Körbenéztem, próbáltam megkeresni a szememmel a barátnőmet. Kutattam a tömegben. Végre valahára észrevettem. Átverekedtem magam az egybegyűlteken. Néhánynak véletlenül ráléptem a lábára.

-Szandy! Végre. De jó,hogy itt vagy! - lelkendezett, amint megpillantott.

-Itt meg mi a fene történt? -kérdeztem remélve, hogy ő tud valamit.

-Mr. Oldman épp most akarná tisztázni a félreértést.

-Milyen félreértést?-néztem körbe.

-Hát, nekem is csak egy kicsit sikerült informálódnom. Annyit azért tudok, hogy egy pihentagyú kis elsős csajszi jó nagy vihart kavart...-fintorgó arcot vágott. - Csak álmodik a nyomor...szegény leány valakit Harrynek nézett...

-Harry Stylesnak? -vágtam közbe.

-Igen, és az a nemnormális idióta szétkürtölte, hogy itt van a One Direction. Jesus!

-Jól mondod, álmodik a nyomor. Amúgysem jönnének egy ilyen ratyirambó országba, és főleg nem ide, Wondergrundra...

Elena bólogatott, majd figyeltünk az igazgató beszédére.

-Szóval,kérlek, ne okozzatok nekem fejfájást, főleg ilyen dologgal ne! Nem ismerem azokat a fiúkat, nem is akarom. - még mindig tömeg volt, senki nem tágított el erről a terepről. - Na, mi az? Oszoljatok azonnal! - a felszólításra szerencsére mindenki hallgatott, már csak páran maradtunk azon a helyen. Akik elmentek,egytől egyig csalódottak voltak, mi meg örültünk, hogy végre tudunk Egymással beszélni.

-Álmodtál valamit?-kérdeztem.

-Nem sokat...-jelentette ki szomorkodva.-Csak annyit, hogy Louisszal kimegyünk tereplovagolni, a végén megcsókol. Te?

 ‎-Én igen.- csak mosolyogtam.

-Jesus, Szandy! Mondd már! - háborodott fel.

-El...- a nyomorult csengő megszólalt.-...kell mennem matekra... Fúú! Majd talizunk szünetben.-mondtam, és megöleltük egymást. Meglepődtem, hogy ő nem siet órára. - Te nem mész?-kérdeztem. Elena megvonta a vállát, és elkezdett röhögni.

-Lyukas órám van! - mondta kárörvendve.

-Ahj, ez nem igazság! -kiáltottam már messzebbről, mert már elindultam a tanterembe.

Elenaszög: 

Nagyon soknak tűnt ez a fél óra, ami eddig letelt. Szinte már majdnem unatkoztam, mert már végighallgattam az összes 1D-számot a telómon. Nem volt, mit tegyek. Körülbelül 35-kor kinyitották az előttem lévő osztályterem ajtaját.
- Elena, felvinnéd a naplót az igazgatóiba?-kérdezte a történelemtanár. Örültem, hogy végre csinálhatok valami hasznosat is.
-Persze,felviszem.-válaszoltam, és elvettem a naplót. Elslattyogtam a termek mellett, felmentem a lépcsőn. Befordultam balra, és beléptem az igazgatóhoz. Furcsa volt, hogy Mr. Oldman síri csendben volt. Máskor mindig valamelyik tanárral pletykálja ki a diákokat.
-Jó napot! Mrs. Brenner küldi.-jelentettem. Az igazgató elmosolyodott.
-Rendben, köszönöm szépen!
Elfordultam, elindultam kifelé.
-Ő az egyik legmegbízhatóbb tanulónk. - mondta, fogalmam sincs, kinek. Leszögezett lábakkal álltam. Utána már nem csak Mr. Oldman hallottam, nem is egy valakit, hanem több embert egyszerre. Nagyon ismerős hangok voltak, ezért visszafordultam, és körbenéztem a nem is olyan kicsi teremben. Nem hittem abban, amit láttam. Megdörzsöltem a szemem. Nem, nem tévedtem. Valóban az általam imádott banda tagjai álltak az ablaknál. Egy perc sem kellett, elkezdtem szaladni, még nem készültem fel a találkozásra. A szívem egyre gyorsabban vert, beindították nálam a szimpatikus hatást. Már majdnem rohantam a lépcsőről lefelé, de valaki elkapta a karomat, és húzott maga után. Próbáltam lefejteni magamról a kezét, de nem tudtam. Erős volt.
- Sorry, de nem engedhetem, hogy eliszkolj.
Visszahurcolt az igazgatóhoz. Nyeltem egyet, ez nagyon kínos helyzet.
-Buckart kisasszony! - szólított meg Mr. Oldman , az a bizonyos valaki még mindig nem engedett el.
-Igen?
-Gondolom, ismered ezeket a fiúkat. -mutatott rájuk. Én hátranéztem. Kíváncsi voltam, melyikük jött utánam. L-L-L... a drága Louis volt az. Azt éreztem, hogy elpirulok... Ő a kedvencem...Imádom!

-Igen.- válaszoltam egyszerűen, mert nem akartam, hogy látszódjon rajongásom.-Miért?
-Van egy kis gond...-hosszasan elgondolkozott. - Senki nem tudhatja meg, hogy a fiúk itt laknak majd az év végéig...Meg tudsz birkózni ezzel a titokkal?
-Egyedül? Nem. - válaszoltam gondolkodás nélkül. Sandi a legjobb barátnőm, és nem szabad megfosztanom egy ilyen nagy dologtól.
-Rendben...
Bekapcsolta a hangosbemondót abban a teremben, ahol az LB-mnek matematikája volt.
- Szólítom Alexandra Journal-t az igazgatóiba most rögtön!!

Leráztam magamról Louist, majd arrébb léptem. Láttam, hogy elmosolyodott, aztán odalépett a srácokhoz. Néztek engem mind az öten nagy érdeklődéssel, bámultak. Én viszont egyedül Loura vetítettem tekintetemet. Eszméletlen szerencsés Eleanor Calder, hogy ő Mr. Tomlinson választottja. Louis helyes, gyönyörű kék szemekkel megáldott srác. Kedves, aranyos, vicces, és nem szállt el magától, miután híres lett. Mi más kéne még? Szandy lihegve futott be a terembe, arca rémülettel volt tele. Meg tudom érteni. Egyszer csak az óra közepén felszólítják randomban az igazgatóhoz. Különben is: A barátnőm kissé érzékeny lelkű lány. Oldalra ő is vak volt, nem vette észre imádatunk tárgyait. Kérdőn nézett rám. Én csak megvontam a vállamat.

-Szandy, kérlek, nyugodj meg! Csupán egy nagy titkot szeretnénk veled is megosztani. –kezdte Mr. Oldman a beavatást. Az LB-m bólintott. – Szóval… Te is ismered ezeket a fiúkat, igaz? – az ablak felé figyelt a One Directionre.

Szandy is követte a szeme mozgását, végre észrevette Őket. Az álla leesett, a karomat megszorította. Ugyanazt érezte, amit én. Ő is lebénult a látványtól. Fokozott lélegzetvételeit hallottam, tenyere megizzadt, szeméből lecsordult egy könnycsepp.

-Igen.- válaszolt az igazgatóúr kérdésére.

-Ők itt maradnak az iskola végéig, mert van egy kis gond. Ezt viszont senki nem tudhatja meg. – tájékoztattam.

Barátnőm rám mosolygott, én is ugyanezt tettem. A szemünk csillogott.

-A fiúk itt laknak majd lent a pincében, és Elena…ugye nem lesz gond, ha emiatt pár napig, amíg itt vannak, itt alszotok ti is? – nézett rám Oldman úr.

A kérdésen meglepődtem. Azt hittem, a barátnőmnek és nekem adnak egy külön szobát a koleszben. Most hirtelen úgy leszek kollégista, hogy a pincében alszunk, ráadásul Louisékkal… Jesus! Jesus, ez nagyon szuper!

-Nem, nem gond.

-Akkor rendben! Máris szólok a szüleidnek, hogy küldjék le a cuccaidat. Iskolába nem kell mennetek, a tanárok is tudnak erről a dologról. Segítsetek lecipekedni a fiúknak!

-Rendben! – mondtuk egyhangúan Szandyval.

Ez már tényleg a nap fénypontja. Találkoztunk itt fent az igazgatóiban a One Directionnel, itt maradnak a suli végéig, csak mi tudunk róla, segítünk nekik cipekedni, hirtelen koleszes leszek, Szandyval és a fiúkkal a pincében alszok majd minden nap, és nem kell többet iskolába mennünk. Ennél jobb már nem is lehetne.

-Szóval… ti miért is jöttetek ide? – kérdeztem, miközben leszedtem a vállamról egy nagy táskát.

-Van egy kis gond… - válaszolta a zöld szemű göndör hajú, Harry.

-Inkább nagy gond. – javította ki Zayn. Szandival mindketten olyan furcsán néztünk.

-Mi? – vonta kérdőre őket az LB-m.

-Ki akarnak minket nyiffantani. – Styles viccesre vette a figurát.

-Jesus! – horrornak véltem. Ki lenne az, aki a legeslegcukibb fiúkat meg akarja ölni?

-Ki az a nemnormál barom?! – háborodott fel Szandy.

-Hát, igazából mi sem tudjuk… - gondolkodott el Louis. –Fogalmunk sincs.

Ez szép! Még ők sem tudják, hogy ki a fene akarja legyilkolni a világ legjobb bandáját. Egyáltalán hogyan jutott ilyen az eszébe? Szegény, biztos van sok agybaja… Ezért örökre a rácsok közt fogja az életét tölteni. Nem tudom elhinni! Hogy találhat ki ilyet? Végre odaértünk a pince bejárati ajtajához. Kinyitottam, majd libasorban lépkedtünk lefelé a lépcsőn. Nagyon sötét volt, de nem volt semmi pinceszag. Lent is volt egy ajtó, azon is beléptünk. Itt a villany fel volt kapcsolva. Nem azt láttuk, amire számítottunk. Egyáltalán nem nézett ki rohadó falú, büdös pincének ez a helyiség. Laminált padló, narancssárga falak. Jó nagy hely volt így is, hogy hét matrac már be volt készítve. Függőlegesen két-két matrac volt egybetolva, egy pedig egyedül árválkodott a jobb sarokban.

-Na, jó. Ki hol alszik? – kérdezte Szandy.

-Mi ketten Louval ott a bal szélén. – szögezte le Harry.

-Nem! Én alszok a bal sarokban. – vitatkozott Zayn.

-Jól van, oké, te félős nyuszi… - hagyta rá Hazza. DJ. Malik szomorú arcot vágott.

-Nem vagyok félős.

-Persze. – mondtam. Köztudott, hogy fél a sötétben. Azért akar a bal sarokban aludni, mert ott „védett” helyen van.

-Tudjuk, hogy félsz a sötétben, Zayn. – jelentette ki a barátnőm. Zayn mérgesen nézett rá Harryre.

-És ti hol alszotok? – kérdeztem a többiektől.

-Nekünk tök mindegy. Csak rakd le valahova a cuccunkat. Ahova lerakod, ott alszunk. – válaszolta Liam. Szandyval rádobáltuk a táskákat a matracokra.

-Na, jók legyetek! – köszönt el LB-m. A fiúk meglepődtek.

-Hova mentek?

-Ruhákért. – válaszoltam, majd kisurrantunk a teremből.